Egyedi doboz bevezetésén gondolkodsz? – IV. rész

grafikatervezés, millerpack csomagolóanyag blog, printroom, egyedi doboz, nyomtatott doboz

A leglényegesebb kérdések a grafikatervezés során

Az egyedi doboz gyártásról szóló bejegyzéssorozatunkban olvashattatok már arról, hogy mennyi időbe telik, mire a késztermék eljut hozzátok, valamint írtunk az egyszeri, illetve a mennyiségektől függő költségekről. Ma pedig az utolsó fejezethez érkeztünk, amiben a grafikatervezés szakaszát ismertetjük meg veletek.

Számos érdeklődés és megrendelés érkezett már hozzánk azzal a céllal, hogy egyedi dobozt szeretnétek márkaterméketeknek. Ezekre az esetekre készítettünk egy pár oldalas, úgynevezett “grafikai brief”-et, melynek kitöltésére minden esetben kérünk benneteket. Szívesen segítünk, közreműködünk az értelmezésben, az esetleges szakmai kifejezések minél pontosabb megértésében. Ezen dokumentum segítségével pontosan és könnyedén felmérhetjük az igényeket, megismerhetjük elképzeléseiteket, a termékhez szorosan kapcsolódó csomagolási követelményeket.

A grafikatervezés előtt felmerülő – teljesség igénye nélkül – legfontosabb kérdések a következők lehetnek:

  • Mik azok a kötelező elemek, melyeknek mindenképp szerepelniük kell a dobozon? Ilyen elem lehet például egy logó, emblémák, vonalkódok, stb.
  • Milyen kötelező és választható szöveges tartalmat kell feltüntetni a csomagoláson? Például összetétel, felhasználási feltételek, további – iparágtól és becsomagolandó terméktől függő – kötelező információk.
  • Milyen színeket szeretnél viszontlátni a csomagoláson? A márka színeit használjuk, vagy esetleg más árnyalatokat? Van-e konkrét elképzelésed színekre vonatkozóan?
  • Ki a célközönség? Kiket kell megfogni a csomagolással?
  • Milyen stílust képviseljen a grafika? Minimalista, elegáns, szellemes, praktikus…?
  • … és még számos további információra szükség lehet termékspecifikusan, felhasználástól függően.

Fontos, hogy mindezeket – a grafikai elemekkel együtt – a grafikus rendelkezésére bocsájtsd a tervezés megkezdése előtt. Inkább gondoljatok át mindent alaposan már az elején, hogy a későbbiekben ne kelljen módosítani. Időt és pénzt takaríthatunk meg egy jól előkészített grafikai és formatervezéssel.

Forrás: printroom.hu

A téma további bejegyzései

Egyedi doboz bevezetésén gondolkodsz? – I. rész

Ismétlés a tudás anyja. Éppen ezért, és még azért, mert szerencsénkre kellőképpen le vagyunk terhelve [...]

Page translation/Oldal fordítása