Szeretjük Baját, minden tulajdonságával együtt, mindemellett a nagyobb rendezvények kivételével nemigen volt lehetőségünk rendszeres programként országos könnyűzenei koncertélmények között válogatni. Ez hamarosan változni fog, hiánypótlóként rendezvényközpont nyílik városunkban, mely a BAJA GARDEN nevet kapta.
Folyamatosan épül-szépül Baja legújabb szórakozóhelye, a BAJA GARDEN, hogy február 8-án már fogadni tudják a vendégeket a nagy megnyitón, ahol Mr. President és a Kozmix fog hatalmas bulit csapni.
A szervezők a tervek szerint minden hónapban két hétvégén készülnek programokkal, melyek a környékben élők nyugalma érdekében éjfélkor véget érnek. A rendezvényhelyszín a Keleti körút 45F szám alatt kapott helyet.
Jó tudni
• Télen fedett, fűtött, padlózott arénával várják a vendégeket.
• Nyáron teljesen szabadtéri lesz a hely.
• A helyszínen csak bankkártyával tudtok majd fizetni.
• A jegyeket elővételben alábbi linken keresztül vásárolhatjátok meg.
• Lévén, hogy a Baja Garden kívül esik a belvároson, a Szentháromság téren lévő Galéria Art Café elől fix járatok indulnak minden 20. percben 18:45 és 21:00 között az Urbán Trans által, ezzel könnyítve a kijutást.
A tavaszi szezon koncertjei
02/08 | Mr. President, Kozmix |
02/22 | Bikini, Ezüst Sólyom |
03/15 | Curtis |
03/22 | Korda György & Balázs Klári, Dj Dominique |
04/12 | T. Danny |
04/18 | Bittó Duó |
04/19 | Groove Coverage, Dj Dominique |
05/01 | Parno Graszt |
Baja Garden honlap | Baja Garden Facebook oldal
Az egyik koncertre nekünk már megvan a jegyünk – izgatottan várjuk, hogy a nyári szezon milyen fellépőket tartogat. Bízunk benne, hogy olyan hely lesz a Baja Garden, ahova mindenki szívesen visszajár majd és több korosztálynak is szórakozási lehetőséget nyújt.