Kimchi Kisasszony Koreai Műhelye – Fedezd fel Koreát!

Kimchi Kisasszony Koreai Műhelye 2022-ben nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy közelebb hozza a koreai nyelvet és kultúrát az érdeklődőkhöz. Az alapító, Hanó Renáta több, mint 14 éves tapasztalattal rendelkezik – az ELTE Koreanisztika Mesterképzésére járt, ahol okleveles Korea szakértő lett, majd később a Yonsei Egyetem koreai nyelvtanár képzését is elvégezte.

A kimchikisasszony.hu két fő részre oszlik, az egyik az Akadémia, amely hibrid nyelviskola, online könyvtár és közösségi tanulótér egyben. A másik része pedig a Bolt, ahol egyedileg fejlesztett taneszközök, írószerek és motivációs termékek találhatók, melyek támogatják a nyelvtanulást.

Renivel folytatott közös munkánk immáron több, mint 2 évre nyúlik vissza, és azóta is folyamatosan – mostanában pedig egyre gyakrabban – ellát bennünket csodálatos grafikai anyagokkal. Ezekből digitálisan nyomtatott műanyag alapú öntapadók készülnek, melyeket végül ő varázsol késztermékké, mint például:

  • Megnyílt a fizikai bolt Budapesten a Balzac u. 9. szám alatt, ahol személyes átvételre és workshopokon való részvételre is lehetőség van.
  • Új külsőt kapott és könnyebben kezelhető felületre költözött az online Bolt.
  • Rendelhető a Nyelvtanszelence első része, ami a TOPIK nyelvvizsga I. részének 1. szintjének nyelvtanait tartalmazza.

További bejegyzéseink

Ha több kartondobozt rendelek, tényleg kevesebbet kell fizetnem?

Az elmúlt hónapokban számos kérdés érkezett hozzánk kartondoboz rendelés témában, ezért összegyűjtöttük a leggyakoribbakat. Reméljük, [...]

Miért fontos a szállítói csomagolás a webáruházak számára?

A szállítói csomagolás ma már jóval többet jelent egy egyszerű kartondoboznál. A webáruházak számára egyszerre [...]

Hol jár a csomagom? – Fontos információ a kiszállításról

Az utóbbi időben egyre több megkeresést kapunk olyan csomagokkal kapcsolatban, amelyek már elhagyták telephelyünket. Szeretnénk [...]

30 éves a Bajai Halászléfőző Népünnepély – idén még különlegesebb lesz a város legnagyobb ünnepe

2026. július 9. és 11. között rendezik meg a 30. Bajai Halászléfőző Népünnepélyt, amely évről [...]

Egyedi kartondoboz gyártás és színes nyomtatás – szállítás, határidők és tudnivalók

A kartondoboz rendelés, az egyedi csomagolás gyártás és a különböző szállítási lehetőségek kapcsán rendszeresen érkeznek [...]

Komplett csomagoláskivitelezés egy helyen – egyedi csomagolás a tervezéstől a gyártásig

Szeretnéd, hogy a terméked biztonságos, esztétikus és jól felismerhető csomagolást kapjon? Egy komplett csomagolási folyamat megszervezése gyakran [...]

7 ötlet a fenntartható, környezetbarát csomagolásra (2026-os útmutató)

A fenntartható csomagolás ma már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem komoly üzleti előny is. Gyakran feltett [...]

GC karton: Mit jelent a GC1 és GC2 jelölés?

A kartondobozok és egyedi csomagolások világában gyakran találkozhatsz a GC1 és GC2 megnevezésekkel. Ezek a [...]

Page translation/Oldal fordítása