Online marketing fortélyok – profiktól, nem csak kezdőknek

online marketing

3 szakirodalmi könyv, melyek a segítségedre lehetnek

Nem fér bele a költségkeretbe még egy marketinges szakember is? Semmi gond. Nem elengedhetetlen a sikerhez, hiszen akár te is beletanulhatsz, hogyan működik az online marketing. Persze ehhez alapos utánajárás és sok tanulás szükséges. Szerencsére az ehhez szükséges tudásanyagot könnyű elérni, rengeteg szakkönyv áll rendelkezésünkre, melyekből szemezgetve bemutatunk néhányat.

Lévai Richárd
HOGYAN LEHET EREDMÉNYESEN ELADNI A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁVAL?

“Ez a könyv azt mutatja be, melyik közösségi platformot hogyan tudod használni az eladás során. A közösségi média ugyanis egyre jobban átszövi a vásárlóid életét. Egyre többen, egyre több időt töltenek itt, miközben a különböző közösségi hálózatok egyre jobb megoldásokat kínálnak a cégeknek ahhoz, hogy kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket. Ha jól használod a különböző közösségi platformokat, több embert tudsz elérni, erősebb márkát tudsz építeni, eredményesebben tudsz értékesíteni. A Facebook mellett a Youtube, az Instagram, a Pinterest, a Messenger és a céges blogok használatára ad olyan javaslatokat, amik segítenek javítani a céged marketingjén.”

online marketing
online marketing
online marketing

Gál Kristóf
A GOOGLE ADWORDS NAGYKÖNYVE

“Ha ​szeretne többet tudni a Google Adwords hirdetési rendszerről, annak működéséről, az alapvető „játékszabályokról”, az eredményes hirdetés különféle „titkairól”, akkor jó helyen jár! A könyv tartalmát úgy állítottuk össze, hogy a teljesen kezdők is megértsék (azok is, akik még nem is láttak Adwords hirdetést), de a rutinosabb hirdetők is találjanak benne jó néhány csemegét. Összességében csak néhány olyan ember lehet Magyarországon, aki semmi újat nem találna a könyvben…”

Klausz Melinda
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA NAGYKÖNYVE

“Ma ​már szinte nincs is olyan beszélgetés, amiben ne említenék meg a Facebook, YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat. Mindennapjaink mellett vásárlási szokásainkat is befolyásolják ezek a felületek, vállalkozóként, cégként azonban nem minden esetben a leghatékonyabb módon vagyunk rajtuk jelen. A közösségi média nagykönyve éppen ezért esettanulmányokon és feladatokon keresztül bevezet a közösségi média minden aktuális kérdéskörébe, az oldalak kiválasztásától a trollok kezelésén át a nyereményjátékokig.”

Mindhárom könyv friss, naprakész információkat tartalmaz az online marketing területén. A szerzők közül ketten – név szerint Lévai Richárd és Gál Kristóf – pedig az idei E-Commerce Expo előadói között is szerepeltek. Tanulás céljából az Expo-ra is érdemes ellátogatni, mi is rengeteg új, hasznos ötlettel gazdagodtunk.

64 thoughts on “Online marketing fortélyok – profiktól, nem csak kezdőknek

  1. Pingback: A termékfotózás iskolája - Millerpack.hu

  2. Pingback: online essay help chat

  3. Pingback: essayhelpbgs.com

  4. Pingback: customessaywriterbyz.com

  5. Pingback: dissertation help reviews

  6. Pingback: online essay writing service review

  7. Pingback: where can i find someone to write my college paper

  8. Pingback: phd thesis defense

  9. Pingback: best thesis writing

  10. Pingback: custom research papers for sale

  11. Pingback: generic cialis india

  12. Pingback: daily cialis

  13. Pingback: side effects of cialis

  14. Pingback: cialis pills

  15. Pingback: where to buy viagra

  16. Pingback: does viagra make you last longer

  17. Pingback: does viagra make you bigger

  18. Pingback: viagra

  19. Pingback: Clarinex

  20. Pingback: canada drug pharmacy

  21. Pingback: pharmacy prices

  22. Pingback: canadian government approved pharmacies

  23. Pingback: Noroxin

  24. Pingback: cialis generic no prescription

  25. Pingback: cialis generic for sale

  26. Pingback: cialis cena

  27. Pingback: do have to have a prescription for cialis?

  28. Pingback: generic viagra

  29. Pingback: generic cialis 20mg x 15 tabs

  30. Pingback: sildenafil citrate 50mg or 25mg

  31. Pingback: cialis generika online kaufen ohne rezept

  32. Pingback: generic viagra white

  33. Pingback: better than viagra

  34. Pingback: buy viagra online usa

  35. Pingback: viagra super active

  36. Pingback: cialis dosage

  37. Pingback: women viagra

  38. Pingback: sophia viagra bikini

  39. Pingback: viagra sin receta

  40. Pingback: levitra vs viagra

  41. Pingback: diy viagra recipes

  42. Pingback: pfizer viagra 100mg

  43. Pingback: viagra on sale

  44. Pingback: viagra taboo

  45. Pingback: is viagra safe

  46. Pingback: cialis in action

  47. Pingback: reddit viagra

  48. Pingback: tadalafil tablets

  49. Pingback: real viagra sex

  50. Pingback: viagra boots

  51. Pingback: viagra sex

  52. Pingback: buy custom essays online

  53. Pingback: help in writing thesis

  54. Pingback: essay writer service

  55. Pingback: canada pharmacy

  56. Pingback: canada pharmaceuticals online generic

  57. Pingback: gnereic cialis

  58. Pingback: tadalafil pill

  59. Pingback: Imuran

  60. Pingback: canadian pharcharmy online no precipitation

  61. Pingback: publix pharmacy online ordering

  62. Pingback: indian cialis generic

  63. Pingback: can you buy cialis with no prescription

  64. Pingback: do you need prescription for cialis

Comments are closed.

Page translation/Oldal fordítása