Új év, új feltételek a futárszolgálatoknál

Új év, új feltételek a futárszolgálatoknál

Minden évben eljön az év eleje, mikor is a futárszolgálatok, legyen az akár magyarországi érdekeltségű, akár nemzetközileg ismert és tulajdonolt cég, változtatnak, finomítanak a feltételeken, módosítják az ÁSZF-et, elsősorban egyoldalúan. Érdemes az esetlegesen szerződött vagy akár csak jól bevált szállítmányozóitokat kifaggatni személyes keretek között is a változásokról, átolvasni részletesen az új ÁSZF dokumentumot, hogy cégetek is első kézből, és minél előbb értesüljön az újdonságokról.

  • Az újdonságok elolvasása után a számotokra releváns, megrendelőitek kiszolgálását befolyásoló pontokat érdemes nektek is bevinni a „Szállítási Feltételek” és/vagy az ÁSZF dokumentumokba, hiszen a változások egyértelműen érinthetik a címzettnél, vevőiteknél a szolgáltatás milyenségét, minőségét egyaránt.
  • Az új szolgáltatási árak az esetek többségében általában magasabbak lesznek, mint a korábbiak, így akár egyedi szerződéssel dolgoztok, akár listaáron szolgáltatnak a futárszolgálatok felétek, mindenképpen korrigáljátok az árakat ti is lehetőségeitekhez mérten vevőitek felé. Itt persze azért érdemes megjegyezni, hogy már akár egy napi kisebb csomagszám duplázódással ártárgyalást kezdeményezhettek, de ha jelentős mértékben nőttek csomagszámaitok a korábbi időszakhoz képest, akkor a futárszolgálatok is jelentős, akár több 10%-os kedvezményekkel tudnak szolgálni listaáraikból.
  • Figyeljetek arra, hogy több szolgáltató vezet be a listaárakon felül különböző rejtett költségeket: útdíjat, üzemanyagfelárat, túlsúly vagy túlméret költséget.
  • Újítások, módosítások lehetnek a csomagok maximális méreteire vagy súlyára vonatkozóan is.
    Amennyiben a csomagjaitok igazából „általános” csomagok, melyek minden egyedi megjelenést, kiugró súlyt nélkülöznek, úgy egy jelentősen megnövekedett csomagszám esetén érdemes ajánlatot kérnetek a meglévő futárszolgálatotokon kívül másoktól is.
  • Végül pedig, de nem utolsó sorban, pontról pontra átolvasnotok az ÁSZF azon bekezdését, ami a reklamációkra, sérült csomagok kezelésére vonatkozik. Jobb elébe menni az esetleges bajnak, és a futárszolgálat feltételei szerint csomagolni a sérülésmentesség érdekében, az általuk előírt csomagolóanyagokat és jelzőcímkéket használni, követni a reklamációhoz kapcsolódó kötelezően előírt szabályozásokat.

Mi úgy néz ki, hogy továbbra is maradunk a DPD és MPL futárszolgálatoknál a 2022. évben. Változások természetesen lesznek nálunk is, de a kialakult személyes kapcsolatokon túl ezzel a 2 céggel tudjuk biztosítani a viszonylag sokféle csomagunk biztonságos és versenyképes áron történő eljuttatását A-ból B-be, itthon és bármely európai országba egyaránt.

További bejegyzéseink

Komplett csomagoláskivitelezés egy helyen – egyedi csomagolás a tervezéstől a gyártásig

Szeretnéd, hogy a terméked biztonságos, esztétikus és jól felismerhető csomagolást kapjon?Egy komplett csomagolási folyamat megszervezése gyakran több [...]

7 ötlet a fenntartható, környezetbarát csomagolásra (2026-os útmutató)

A fenntartható csomagolás ma már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem komoly üzleti előny is. Gyakran feltett [...]

GC karton: Mit jelent a GC1 és GC2 jelölés?

A kartondobozok és egyedi csomagolások világában gyakran találkozhatsz a GC1 és GC2 megnevezésekkel. Ezek a [...]

Múzeumok Éjszakája Baja 2026 – Merülés a modernbe egy különleges nyári estén

A Múzeumok Éjszakája Baja 2026 egyik legizgalmasabb kulturális eseménye lesz a nyár elején. Június 20-án [...]

Dobozra van szükséged? Segítünk megtalálni

Volt már olyan, hogy csomagolás előtt derült ki: nincs megfelelő kartondoboz, elfogyott a ragasztószalag, vagy [...]

Mozgás Éjszakája Baja 2026 – sportos nyári este a Petőfi-szigeten

Június 12-én ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját Baján, ahol sportprogramok, közösségi futások és aktív kikapcsolódási [...]

Hullámkarton gyorstalpaló – amit tudnod kell a hullámkarton dobozokról

Ha egyedi termékcsomagolást vagy szállítói csomagolást tervezel, érdemes tisztában lenni a hullámkarton alapjaival. Gyakran feltett [...]

Vízparti nyár Baján – Sugovica és Duna-parti kikapcsolódás

A nyár közeledtével sokan keresnek olyan helyeket, ahol egyszerre lehet kikapcsolódni, strandolni és élvezni a [...]

Page translation/Oldal fordítása