Újabb matricák tekercses kivitelben

Az első félévünk újdonságainak sorát az öntapadó matricákkal zárjuk, melyekből ismét átvittük néhány korábbi grafikánkat gazdaságosabb, tekercses kivitelre, amit – tapasztalataink alapján – szívesen használtok a könnyű kezelhetőség és az erős ragasztóréteg végett.

A három új termék közül az egyik grafikájával már találkozhattatok váltakozó színű verzióban, viszont közkívánatra a „Törékeny” címkénk már csak piros színben is rendelhető. – “Törékeny” PIROS matrica – TEKERCSBEN 200 db

Handmade” feliratú matricánkat íves kivitelben is előszeretettel használták kézműves, kistermelő megrendelőink, hogy ezzel is tudatosítsák vásárlóikban, hogy hazai, kézzel készített termékről van szó, így ezt a grafikát szintén elkészítettük tekercsben. – “Handmade” matrica – TEKERCSBEN 500 db

A harmadik, és egyben utolsó az új tekercses matricáink sorában a „Doboz teteje” felirattal ellátott címke, amely a korábbi „Törékeny” és „Kérjük óvatosan kezelni” termékeinkhez hasonlóan váltakozó grafikával érhető el, piros és fekete színben. – “Doboz teteje” matrica – TEKERCSBEN 200 db

Ajánljuk figyelmetekbe bejegyzéseinket az idei év eddigi újdonságairól:
Szálerősített, fekete és még papír is!
Új külső, már jól bevált méretekkel

További bejegyzéseink

Mi történik a kommunális hulladékkal?

A kommunális hulladék újrahasznosítása 3 lépésbenMielőtt belemerülnénk az újrahasznosítás hogyanjába, először tisztázzuk: MI IS SZÁMÍT [...]

Mi mindenre használható a SZTRECCSFÓLIA?

Akinek nem idegen a raklapos szállítás, biztosan találkozott már sztreccsfóliával, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy [...]

Dobozt egyedi méretben is tudtok készíteni?

Ez az a kérdés, amellyel a leggyakrabban megkerestek bennünket. Bár korábban mindegyik lenti témát érintettük [...]

Környezettudatos csomagolási megoldást keresel? Használj papír ragasztószalagot!

Számos ragasztószalag variáció elérhető már akár iparágra specializálódott üzletekben, nagyobb szupermarketekben, de az internetes kínálat [...]

Ízek, hagyomány, élmények – Bajai Halászléfőző Népünnepély 2025

Az idei évben kezdi visszanyerni eredeti felállását a Bajai Halászléfőző Népünnepély, és mind a Szentháromság [...]

2 éjszaka, 2-féle élmény – Mozgás Éjszakája és Múzeumok Éjszakája 2025

Eme két országos programsorozat közül a Múzeumok Éjszakája városunkban is sok éve folyamatosan megrendezésre kerül, [...]

Mit láthatunk a bajai színházban mostanában?

A bajai Városi Színházterem mindig gazdag programkínálattal várja a közönséget, melyben minden korosztály találhat számára [...]

Kimchi Kisasszony Koreai Műhelye – Fedezd fel Koreát!

Legyen szó teljesen kezdőről vagy haladóról, aki koreai nyelvet szeretne tanulni, annak a legjobb választás [...]

Page translation/Oldal fordítása

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Iratkozz fel hírlevelünkre, mi pedig megajándékozunk egy 5% kedvezményes kuponkóddal, melyet 1 alkalommal, további feltétel nélkül érvényesíteni tudsz webáruházunkban leadott rendeléseidnél.
A feliratkozás után egy megerősítő email érkezik hozzád, majd ha azt visszaigazoltad, küldjük automatikusan a kedvezménykódot.

=
Kérjük fogadd el az alábbiakat: