Újítások a környezetbarát csomagolások terén

Egyre több és egyre érdekesebb, lényegre törőbb megoldásokkal találkozhatunk, amelyekkel a fenntartható, környezetbarát csomagolás elérése a cél. Ezúttal két új példát mutatunk be nektek, amelyből az egyik a sörösüvegeket válthatná ki, a másik pedig az élelmiszerek csomagolását reformálhatná meg nagy mértékben, bár utóbbi még inkább csak elméleti szinten „mozog”.

FAROSTBÓL készül a jövő SÖRÖSPALACKJA

A dán Carlsberg sörmárka mutatta be nemrég bioalapú és újrafelhasználható palackját, amely palack belsejének az alapanyaga, a PEF (polietilén-furanoát), míg a külső réteg cellulózból készül. Az idei nyáron 8 EU országban tesztelhették már a használatát akár a kereskedelmi láncok, akár a fogyasztók.

A Fiber Bottle projektnél a legnagyobb kihívást a sörhöz való érintkezési felület, és az jelentette, hogy olyan bioalapú palackot gyártsanak, amelyet a meglévő gyártósoron újra fel tudnak használni.

A környezetbarát csomagoláshoz fenntarthatóbb főzet is dukál, így az ebben palackozott sör olyan árpamalátából készült, amelyet bio és regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazásával termesztettek.

EHETŐ lehet majd a CSOMAGOLÁS?

Csehországban is betiltásra került idén az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok használata. Cseh tudósok ezt a problémát a gyorsan lebomló alternatívák helyett ehető csomagolással oldanák meg. Mindez valljuk be viszonylag nagy feladatnak mutatkozik, ismerve az ehhez a kritériumhoz tartozó kémiai folyamatokat, az elosztási láncokat, az ételek sokféleségét, és így tovább…

Az ehető csomagolóanyag kifejlesztésénél a hagyományos élelmiszer-alkotóelemekre támaszkodnának, mint a fehérjék, a lipidek, a zsírok és az olajok. Nagy kihívás azonban olyan csomagolást előállítani, ami amellett, hogy ehető, egyszerre megakadályozza a beltartalom kijutását, véd a külső hatásoktól, és emellett még például elég rugalmas is legyen ahhoz, hogy igazodni tudjon az élelmiszer alakjához.

… és ezekkel nincs vége a kritériumoknak. A csomagolásnak színtelennek, szagtalannak kell lennie, és nem befolyásolhatja a becsomagolt élelmiszer ízét, színét, valamint állagát.

Amennyiben sikerül kifejleszteni ezt a csomagolást, a kutatók célja, hogy először a kórházakban kerüljön bevezetésre, ahol a felépülést segítő vitaminokat adnának hozzá. Mindenesetre érdekes kísérleti helyszínt találtak ki a cseppet sem egyszerű feladat végrehajtásának első lépéseként…


Forrás: napi.hu, magyarmezogazdasag.hu, carlsberggroup.com

További bejegyzéseink

Mi történik a kommunális hulladékkal?

A kommunális hulladék újrahasznosítása 3 lépésbenMielőtt belemerülnénk az újrahasznosítás hogyanjába, először tisztázzuk: MI IS SZÁMÍT [...]

Mi mindenre használható a SZTRECCSFÓLIA?

Akinek nem idegen a raklapos szállítás, biztosan találkozott már sztreccsfóliával, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy [...]

Dobozt egyedi méretben is tudtok készíteni?

Ez az a kérdés, amellyel a leggyakrabban megkerestek bennünket. Bár korábban mindegyik lenti témát érintettük [...]

Környezettudatos csomagolási megoldást keresel? Használj papír ragasztószalagot!

Számos ragasztószalag variáció elérhető már akár iparágra specializálódott üzletekben, nagyobb szupermarketekben, de az internetes kínálat [...]

Ízek, hagyomány, élmények – Bajai Halászléfőző Népünnepély 2025

Az idei évben kezdi visszanyerni eredeti felállását a Bajai Halászléfőző Népünnepély, és mind a Szentháromság [...]

2 éjszaka, 2-féle élmény – Mozgás Éjszakája és Múzeumok Éjszakája 2025

Eme két országos programsorozat közül a Múzeumok Éjszakája városunkban is sok éve folyamatosan megrendezésre kerül, [...]

Mit láthatunk a bajai színházban mostanában?

A bajai Városi Színházterem mindig gazdag programkínálattal várja a közönséget, melyben minden korosztály találhat számára [...]

Kimchi Kisasszony Koreai Műhelye – Fedezd fel Koreát!

Legyen szó teljesen kezdőről vagy haladóról, aki koreai nyelvet szeretne tanulni, annak a legjobb választás [...]

Page translation/Oldal fordítása

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Iratkozz fel hírlevelünkre, mi pedig megajándékozunk egy 5% kedvezményes kuponkóddal, melyet 1 alkalommal, további feltétel nélkül érvényesíteni tudsz webáruházunkban leadott rendeléseidnél.
A feliratkozás után egy megerősítő email érkezik hozzád, majd ha azt visszaigazoltad, küldjük automatikusan a kedvezménykódot.

=
Kérjük fogadd el az alábbiakat: