A 2022-es év színe: a Very Peri

A 2022-es év színe: a Very Peri

Nem telt el úgy év, hogy ne számoltunk volna be nektek arról, hogy a Pantone Színintézet melyik árnyalatot választotta meg az év színének. Ez idén sincs másképp, egy valami azonban különbözik: eddig mindig meglévő színekből választottak, a 17-3938 Very Peri-t azonban külön erre az alkalomra kreálták.

„Nagyon fontos volt számunkra, hogy új színt dolgozzunk ki, mert egészen új elképzelésünk van a világról” – nyilatkozta Leatrice Eiseman, az ügyvezető igazgató.

„Szó szerint ez a legboldogabb és legmelegebb az összes kék árnyalat közül. A benne fellelhető vörös felhang miatt az újdonság érzését erősíti, és ez az, amit jelenleg keresünk. A világjárvány nagy mértékben befolyásolta az életünket és a munkánkat – olyan akadályokat állított fel, amelyek arra kényszerítették az embereket, hogy újfajta ötletekkel rukkoljanak elő. […]

A kíváncsiság az, ami segít az embereknek átvészelni ezeket a nehéz időket. Amit mi bátor kreativitásnak neveznénk.” – folytatta.

Az éppen aktuális év színe többféle iparágra is nagy hatással van, a divattól a lakberendezésen át egészen a szépségiparig. Megjelent például egy frizurakollekció is, amelyet ez kékeslila szín ihletett és Andrew Smith fodrász álmodta meg, de beszéljenek helyettünk inkább a képek:

Nektek hogy tetszik ez az árnyalat? Bevállalnátok magatokon valamilyen formában? Nekünk valóban egy kellemes, meleg szín, jó választás, persze nem feltétlen a hajra kenve, inkább dobozon nyomtatva…

Forrás: CNN

További bejegyzéseink

Mi történik a kommunális hulladékkal?

A kommunális hulladék újrahasznosítása 3 lépésbenMielőtt belemerülnénk az újrahasznosítás hogyanjába, először tisztázzuk: MI IS SZÁMÍT [...]

Mi mindenre használható a SZTRECCSFÓLIA?

Akinek nem idegen a raklapos szállítás, biztosan találkozott már sztreccsfóliával, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy [...]

Dobozt egyedi méretben is tudtok készíteni?

Ez az a kérdés, amellyel a leggyakrabban megkerestek bennünket. Bár korábban mindegyik lenti témát érintettük [...]

Környezettudatos csomagolási megoldást keresel? Használj papír ragasztószalagot!

Számos ragasztószalag variáció elérhető már akár iparágra specializálódott üzletekben, nagyobb szupermarketekben, de az internetes kínálat [...]

Ízek, hagyomány, élmények – Bajai Halászléfőző Népünnepély 2025

Az idei évben kezdi visszanyerni eredeti felállását a Bajai Halászléfőző Népünnepély, és mind a Szentháromság [...]

2 éjszaka, 2-féle élmény – Mozgás Éjszakája és Múzeumok Éjszakája 2025

Eme két országos programsorozat közül a Múzeumok Éjszakája városunkban is sok éve folyamatosan megrendezésre kerül, [...]

Mit láthatunk a bajai színházban mostanában?

A bajai Városi Színházterem mindig gazdag programkínálattal várja a közönséget, melyben minden korosztály találhat számára [...]

Kimchi Kisasszony Koreai Műhelye – Fedezd fel Koreát!

Legyen szó teljesen kezdőről vagy haladóról, aki koreai nyelvet szeretne tanulni, annak a legjobb választás [...]

Page translation/Oldal fordítása

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Iratkozz fel hírlevelünkre, mi pedig megajándékozunk egy 5% kedvezményes kuponkóddal, melyet 1 alkalommal, további feltétel nélkül érvényesíteni tudsz webáruházunkban leadott rendeléseidnél.
A feliratkozás után egy megerősítő email érkezik hozzád, majd ha azt visszaigazoltad, küldjük automatikusan a kedvezménykódot.

=
Kérjük fogadd el az alábbiakat: